Online pályafoglalás

Pályahasználati rend: lásd itt

FIGYELEM! VÁLTOZÁS!
Egy új bérletkezelési rendszer indult el az e
foglaló-ban!
A zártkörűség már csak arra vonatkozik, hogy a klubtagsági edzés időpontokra csak a klubtagok tudnak foglalni. Egyébként teljesen nyílt, bárki foglalhat, viszont csak akkor tudja ezt megtenni, ha vásárolt olyan bérletet vagy jegyet, ami fedezi a foglalását. A rendszer számolja, és levonja a foglalásokat a bérletek egyenlegéből. A rendszerbe belépés után a „Bérleteim / jegyeim” menüpont alatt lehetőség van mind a bérletek, mind az egyedi óra alapú pályadíjak, mind a teljesen egyedi összegű szezonbérletek, mind pedig az egyesületi tagdíjak kártyás befizetésére. És ugyanezen az oldalon láthatóak a bérletek aktuális egyenlegei is. Ezután tehát mindenki úgy foglalhat pályát, ahogy a meglevő érvényes bérlete vagy jegye engedi.

Még egy apróság, hogy ha a bérleten maradt még összeg, de az nem elég már egy foglalásra, akkor új bérletet kell vásárolni, és a rendszer automatikusan az előző bérlet maradék egyenlegét is hozzá fogja adni az új bérlet egyenlegéhez.

Az új bérletkezelő rendszer reméljük, hogy hiba nélkül működik, de ha mégis bármilyen technikai jellegű problémába ütközöl ezzel kapcsolatban, okvetlenül keresd Greguss Tamást a 06-20-8245625-ös számon.

Ha bármi gondod van az ide beágyazott táblázat működésével (pl. mobiltelefonon), akkor használd közvetlenül az e-foglaló oldalt:
https://atc.e-foglalo.hu

barion kártyás fizetés

Ha nem vagy egyesületi tag, akkor az első foglalás előtt az alábbi dolgokat kell megtenned:

  1. Regisztrálj a fenti pályafoglaló rendszerben!
  2. A „Bérleteim” menüpont alatt vásárolj egy a kívánt időpontodnak megfelelő óradíjat, vagy egy 13.500 vagy 25.000 Forintos bérletet.
    Így a vásárolt bérlet vagy jegy tartamáig foglalhatsz pályát a szabad időpontok közül.
  3. A parkoló kapuja nap közben nyitva van. Amúgy a „Shelly” mobil alkalmazással nyílik. Ide szükséges beregisztrálnod, és ha megtetted, akkor email-ben küldjük a hozzáférést. Probléma esetén keresd Pászti Nagy Andrást: 30/231-0432 
  4. Ha ez nem sikerülne, akkor is a focipálya felőli kiskapun be tudtok menni.

Ha semmi esetre sem megoldható számodra a kártyás fizetés, utalhatsz az egyesület bankszámlájára: 65100235-11041245-00000000, de feltétlenül tüntesd fel a közleményben az e-mail címedet, amivel regisztráltál a foglalórendszerbe. Az összegnek megfelelő bérletet vagy jegyet az e-mail cím által meghatározott fióknak fogjuk kiosztani.

Pályadíjak óránként, illetve alul látható, hogy ha bérletet veszel,
akkor a jelentős kedvezményekkel számolva hány órát játszhatsz az egyes bérletekkel:

 

 

 

 

Ha a regisztráció során elakadnál,
akkor hívd Pászti Nagy Andrást: 30/231-0432,
vagy Greguss Tamást a 06-20/824-5625 számon.

Kapcsolatfelvétel

    Térkép