Kedves Sporttársak!
Az idei évi bajnokságban 4 db 5 fős csoport lett. A csoportokban körmérkőzés van, a csoportmérkőzések vége után egyenes ági kiesésben folytatódik a játék, éspedig úgy, hogy a csoportok első két helyezettje az A ágon, a második két játékos a B ágon játszik tovább. Két 6-os nyert szett, illetve 1-1-nél 10-es tie break dönt.
A csoportmérkőzések határideje: július 17.
Az egyenes ági kiesés határideje : július 31.
Az A és B csoport döntője: augusztus (egy később kijelölt időpontban).
Kérjük, a foglalásnál írjátok be a nevek után a foglalóba, hogy „HB” (házi bajnokság), így tudjuk garantálni az ingyenes pályabérlést, ha bérlő bérlővel játszik.
Keressétek egymást az e-mailben elküldött táblázatban megadott telefonszámokon.
A mérkőzések eredményeinek lejelentésére a tavaly már kipróbált rendszert adaptáltuk a nagyobb létszámhoz és az idei sorsoláshoz. Az alábbi linkeken találjátok az egyes csoportok eredménybejelentő lapjait. Mindig a győztes feladata, hogy a megfelelő űrlap kitöltésével beküldje az eredményt. Ha minden igaz, ezután az alábbi táblázatban azonnal megjelenik az eredmény, az összesített pontszám és a csoport állása is.
Kieséses tábla eredménybejelentő űrlap
(Sajnos nem egyből frissül az eredmény a táblán, kb. 5 perc kell neki.)
(Sajnos nem egyből frissül az eredmény a táblán, kb. 5 perc kell neki.)